A mobiltelefon üzletben kezdetben piacvezető finn vállalatot már évekkel ezelőtt kiszorította az okostelefon-piacról a Samsung és az Apple. A Microsoft tavaly áprilisban vette át a Nokia okostelefon üzletágát összesen 9,5 milliárd dollárért, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket sem a nyereség, sem a piaci részesedés terén. A Microsoft ezért a múlt héten 7,6 milliárd dollár veszteséget írt le az okostelefon üzletágban és 7800 alkalmazottat bocsátott el.
Satya Nadella vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Microsoft az eddiginél erősebben összpontosít majd az okostelefon üzletágra, amin piaci elemzők szerint szűkebb modellpalettát kell érteni. Terry Myerson pedig, a Windows üzletág vezetője hétfőn közölte, hogy július végén Windows 10 operációs rendszeren futó új prémium kategóriás okostelefonokkal jelennek meg a piacon.
A piacon már hónapok óta folynak a találgatások a Nokia visszatéréséről az okostelefon piacra valamely közreműködő partnerrel. Egy ilyen üzleti konstrukcióban jelent meg például a Windows helyett az Android operációs rendszeren futó és egyelőre még csak néhány országban kapható Nokia N1 táblagép is.
A Nokia keddi tájékoztatása szerint a Microsofttal kötött szerződés értelmében okostelefon készülék Nokia márkanév alatt legkorábban 2016 negyedik negyedévében jelenhet meg a piacon. A Microsoft a Nokia okostelefon üzletágának megvásárlásakor csak a Lumia modellnevet vette át, a Nokia márkanevet nem.
A fejlődő térségekben, ahol a viszonylag olcsó mobiltelefon készülékek még széles körű használatban vannak, a Nokia márkanév továbbra is erős marketingértékkel bír.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap