Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszergyártója egy belső használatra szánt, ám a Financial Timesnak kiszivárogtatott dokumentumában elismeri, hogy élelmiszerei és italai több mint 60 százaléka nem éri el azt a szintet, amit „egészségesnek minősíthetnénk”. Ezen belül egyes termékeket nem is lehet egészségessé tenni. A minősítéshez az ötfokozatú ausztrál értékelőrendszert használták, azzal, hogy az tekinthető egészséges terméknek, ami legalább 3,5-es osztályzatot ér el. Ezt a szintet nem sikerült elérnie a Nestlé-készítmények jelentős részének.
Az átlagon belül kirívóan rosszul szerepeltek az italok – kivéve a tiszta kávét - , amelyek 96 százaléka árt az egészségnek, illetve az édességek és a jégkrémek, amelyek 99 százaléka bukott el a vizsgán. A vizek és a tejtermékek ehhez képest viszonylag jó eredményt értek el, például az utóbbi termékcsoport hozza a 60 százalékos átlagos arányt. Sokat javítottunk a termékeinken, ám azok nem ütik meg a külső, független mércét, miközben a hatóságok és a nagyközönség is elvárja, hogy egészséges élelmiszereket termeljünk – fogalmaz a belső prezentáció.
Kapcsolódó
A vizsgálatból kimaradtak a bébiételek, a kávék, a házi kedvenceknek szánt termékek és a cég egészségügyi divíziójának készítményei. Az utóbbi a különleges igényű, sajátos egészségi állapotban lévő fogyasztóknak fejleszt élelmiszereket. Ez azt jelenti, hogy az érintett termékek lefedik a multi 92,6 milliárd svájci frankos éves árbevételének felét. A kínos eredmény nyilvánosságra kerülésével egyidejűleg fontolgatja a cég vezetősége, hogy milyen vállalásokat fogalmazzanak meg az egészséges táplálkozással kapcsolatban. A célokat még idén bejelenthetik.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt