A Ford almussafesi gyárában ebben a hónapban ez már a második alkalom, amikor leállították a termelést, amint erről korábban megállapodott a munkáltató és az egyik legnagyobb dolgozói érdekképviselet, a Spanyol Munkások Általános Szövetsége (UGT).
A november és január közötti időszakra úgynevezett ideiglenes foglalkozási szabályozást (ERTE) fogadtak el, amelyben rögzítették, hogy a járműgyártó részlegen összesen kilenc, a motorgyártó részlegen pedig tizenhárom napon szünetel a termelés ebben a három hónapban.
Kapcsolódó
A vállalatnak nehézségei vannak, amelyek hatással lesznek minden európai üzemre - közölte Carlos Faubel, az almussafesi üzemi tanács elnöke az El País című országos spanyol napilappal, miután előző nap az európai cégvezetés Kölnben tárgyalt a vállalati érdekképviseletekkel.
Az újság által közzétett céges jelentés szerint január óta 1,5 százalékkal esett a Ford európai értékesítése, amellyel a márkák között a harmadik helyen áll a Volkswagen és a Renault után.
Almussafesben mintegy 7600 embert foglalkoztat a Ford, a gyárban összesen több mint 1800 járművet szerelnek össze naponta.
A valenciai autonóm kormány a jövő évben költségvetéséből 23,3 millió euró támogatást nyújt a területén működő üzemnek, amelyet ezzel együtt összesen 54,3 millió euróval támogatott 2016 óta - írta az MTI.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt