A Monte dei Paschi Olaszország harmadik legnagyobb bankja, és év végéig öt milliárd eurós újratőkésítést kell végrehajtania, máskülönben az Európai Központi Bank (ECB) felfüggesztheti a tevékenységét.
A lap szerint a kormány már engedélyt kért az állami mentőakcióra, a bizottság pedig olyan megoldást keres, amellyel csökkentheti a bank részvényeseinek és kötvényeseinek feltőkésítésből fakadó veszteségeit.
Kapcsolódó
Az Európai Unió legújabb szabályozása szerint először a befektetőknek kell elszenvedniük az esetleges törzstőke-módosítás hatásait, mielőtt állami mentőcsomagot kaphat egy pénzintézet. A bank pénzügyi vezetője, Francesco Mele szerint a bizottság viszont várhatóan belegyezik abba, hogy csak a részvényesekre és a hátrasorolt kötvényesekre szűküljön ez a kör. A Monte dei Paschi-ra azért alkalmazhatnak engedékenyebb szabályokat, nehogy az ország teljes bankrendszerét kár érje - írta a lap.
A bank a héten zárja a kötvény-részvény átváltási programját, mely csökkentené a részvények névértékét. Kétséges viszont ennek a kimenetele, tekintettel a most vasárnap tartandó olaszországi népszavazásra. Amennyiben a szavazók nem támogatják a reformterveket, a kormány várhatóan lemond, és a bank sem viszi véghez a részvényátváltási programot.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint