Az amerikai informatikai óriáscég azt közölte, hogy a június végével záródott három hónapban a bevétele 4 százalékkal, 20 milliárd dollárra emelkedett.
Ezzel már a harmadik egymást követő negyedévben ért el forgalomnövekedést az IBM, miután az előző, csaknem 6 évben csökkent forgalma.
Kapcsolódó
Szakértők alacsonyabb, 19,85 milliárd dolláros negyedéves bevételre számítottak.
Az IBM 2,4 milliárd dolláros, részvényarányosan 2,61 dolláros adózott nyereségről számolt be a három hónap alapján az egy évvel korábbi 2,33 milliárd dollár, részvényenként 2,48 dollár nyereség után.
Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereség 3,08 dollár lett, nagyobb a szakértők által becsült 3,04 dollárnál.
A fotó forrása: Yasuyoshi Chiba/AFP.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!