A szállítási nehézségek és az ukrajnai háború komoly gondot jelent a belgiumi sörfőzdéknek. A Huyghe főzdében például kezdenek kifogyni a palackokból. Ezek nagy része ugyanis Oroszországból érkezett - írja az Euronews.
“Ezekről a 33 centiliteres palackokról van szó. Tudom, hogy más főzdék is ezekkel dolgoznak és náluk is gondot okoz a hiány. Nálunk ez tényleg nagy gond, hiszen a termékeink 87 százalékát exportáljuk. Vagyis ezek az üvegek nem jönnek vissza" - mondta a sörfőzde igazgatója, Alain de Laet. Ebben a főzdében 110 alkalmazottal naponta 250 ezer hektoliter sört gyártanak. Azonban a mennyiség akár 20 százalékkal is csökkenhet a nyáron, ha folytatódik a válság.
Kapcsolódó
Az üveggyártás költségeit a magas energiaárak is növelik. Emiatt néhány gyártó az alumínium-dobozokkal helyettesítené a palackokat, azonban ezen a területen is globális ellátási problémák vannak. "Néhány sörfőzdét a többieknél jobban érint majd a válság. Ez lényegében azon múlik, milyen csomagolóanyagot használnak és hogy honnan érkeznek a szállítmányaik. Azon is sok múlik, melyik országban dolgoznak és hogy van-e visszaváltható üveg a kínálatukban. Vagyis minden cég esete más és más. Szerintem hamarosan nagy emelkedés jön a fogyasztói árakban. Néhány terméknél pedig leállhat a termelés" - mondta Simon Spillane, az európai sörfőzdék egyesületének szóvivője. A szektor európai szinten kétmillió embernek ad munkát, beleértve a gabonaipart és az üveggyárakat is.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég