A mai mobilfüggő társadalomban hatalmas ötletnek tűnt Jeff Katzenberg és Meg Whitman részéről, hogy úgy 6 hónapja elindították a Quibi nevű streamingszolgáltatást, ami alapvetően mobilra gyártott volna 10 perces sorozatepizódokat és álló tartalmakat - írja a PC World.
A cég elismerte, hogy az 1,75 milliárd dollárnyi tőkéből megvalósított próbálkozás nem lett siker: a cég leáll, a részvényesek visszakapják a pénzüket, a dolgozókat elküldik. Az előfizetők még kihasználhatják a havi 5 dollárért megváltott szolgáltatást.
A koncepciót aláásta, hogy a rövid, mobilon nézhető tartalmakra fogékony közönség éppenséggel használhatja a Netflixet is, ahol ugyanúgy vannak sorozatok.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit