Reynaldo Gonzalez a Google, a Facebook és a Twitter ellen nyújtott be keresetet egy kaliforniai bíróságon - számol be a BBC. Állítása szerint ezen cégek dologi támogatást adtak az terroristáknak, hiszen tudhatták, hogy az Iszlám Állam, utánpótlás- és pénzszerzésre, illetve a propagandái terjesztésére használja oldalaikat. (A Google a Youtube tulajdonosa, így került a képbe).
Az apa szerint a Google, a Facebook és a Twitter "segítsége" nélkül az Iszlám Állam (ISIS) nem tudott volna ekkorára nőni, így pedig nem tudta volna végrehajtani a támadásait civil célpontok ellen. Gonzalez a Brookings Institution egyik tanulmányát is idézi, mely szerint az ISIS nagyon hatékonyan használja a közösségi médiát - leginkább a Twittert - a propagandaanyagaik terjesztésére, így pedig világszerte könnyebben tud bevonzani embereket a szervezetbe.
Természetesen azóta mindegyik cég reagált a vádra: a Twitter például közölte, hogy a világ minden pontján vannak csapatai, amelyek - együttműködve a hatóságokkal - kivizsgálják a jogsértésekről szóló bejelentéseket és felderítik az ilyen tevékenységeket.
A Facebook állásfoglalása szerint, ha kárt okozó tevékenységre vagy terrortámadásra utaló jeleket észlelnek, azonnal felveszik a kapcsolatot a hatóságokkal.
A Google nem kommentál folyamatban lévő ügyeket, de leszögezte, hogy világos belső szabályok alapján lép fel a terroristák, továbbá az erőszakra biztató tartalmak ellen. Emellett, amint felhasználói értesítik, azonnal eltávolítja oldalairól az e szabályokat megsértő videókat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
