A Magyarországon kiterjedt cégcsoporttal jelen lévő német E.On arra számít, hogy a megújuló energiaforrások kihasználásában elért javulás és a külföldi terjeszkedés segítségével növelni tudja üzemi eredményét 2012-ben. Ezzel ellensúlyozhatja a nukleáris energia visszaszorításáról hozott német kormánydöntés profitcsökkentő hatását. Németország legnagyobb energiaszolgáltatója az utóbbi miatt tavaly 2,22 milliárd euró nettó veszteséget szenvedett el - hasonló sorsra jutottak nagy nyereségcsökkenést elszenvedő versenytársai az EnBW és az RWE is.
A vállalat megújuló energiaforrásokkal - szél-, nap-, vízenergiával - foglalkozó ágazata 21 százalékkal, 1,5 milliárd euróra növelte profitját 2011-ben, ami elégedettséggel tölti el az E.On vezetőségét. A társaság új prognózisa szerint az EBITDA eredmény 9,6-10,2 milliárd euró lehet idén, majd 11,6-12,3 milliárd jövőre. Ez az előrejelzés optimistább a korábbi, 10,5 milliárdos és 11,4 milliárdos jóslatnál.
Az E.On januárban jelentette be, hogy társult Eike Batista brazil milliárdossal a latin-amerikai ország legnagyobb magánkézben lévő erőműhálózatának létrehozására. Ennek érdekében 473 millió euróért tízszázalékos részesedést szerzett a Batista ellenőrzése alatt álló MPX Energia energiaszolgáltatóban.
A cégvezetés meg alakja lovagolni azt a trendet, hogy a feltörekvő országokban gyorsan növekszik az energiafelhasználás, miközben Európában stagnál. A vállalat 2015-ben már legkevesebb EBITDA-ja negyedét az Európán kívüli piacokon kívánja elérni. Ehhez az említett brazil projekten túl Indiában és Törökországban is keres üzleti lehetőségeket, szintén helyi partnerekkel együttműködve.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot