1300 MWh lesz a kapacitása annak a gigantikus akkumulátorpakknak, amit a kínai Huawei szállít szaúdi megrendelésre - írta meg a német PV Magazine.
A globális itk-szektorban jól ismert - ám az utóbbi időben kissé szárnyaszegetté vált - kínai óriáscég bár korábban is dolgozott energiaipari megoldásokon, ezt most nem aprózza el: Vörös-tengeri projekt annál is több, mint aminek látszik. Egyrészt a szerződésében a gigantikus méretű energiatárolási megoldás megépítéser és beüzemelése mellett egy 400 megawatt (MW) maximális teljesítményre képes napelemes enegiatermelő egység megépítése is szerepel. (Ezzel kapcsolatban a kínai cég közlése szerint a projekt fővállalkozójával, a SepcoII-lal már alá is írták ez ehhez szükséges papírokat, sőt, a Huawei azt is elárulta, hogy a Huawei Digital Power mindezt a Dubaiban megrendezett „Global Digital Power Summit 2021” esemény során hozta tető alá.)
Másrészt viszont az 1300 megawattórás energiatároló létesítése jelenleg a világ legnagyobb akkumulátoros projektje, amellyel a fejlesztő ACWA Powerrel párban az a Huawei célja, hogy biztosítsák a Vörös-tenger partján épülő új metropolisz, Neom városának szükségleteit.
A Szaúd-Arábia gazdasági megújulásnak, vagyis a Vision 2030 koncepciónak is fontos tételeként számon tartott neomi tervezés és építkezés nem öncélú. Az okostechnológiákra, a tiszta energiára, illetve zöld gazdaságra építendő majdani város ugyanis a most induló projektjeivel a 21. századi modern városépítés és üzemeltetés kérdéseire adhatnak válaszmintákat, illetve működőképes válaszokat. Ebben pedig - ahogy a bejelentés jelzi - a Huawei is részt kért magának.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított