Óránként 25 Peugeot 5008-as készül a gyártó Rennes-ben (Franciaország) működő üzemében. Ez tavaly közel 80 ezer szabadidő-járművet (az üzem teljes termelésének mintegy 85 százalékát) jelentett, ám ez sem elég ahhoz, hogy kielégítse a piac crossover-éhségét - írja a portál.
A Peugeot ezért új helyszínen, a sochaux-i üzemben is megkezdi a három üléssoros szabadidő-jármű gyártását. A kibővített gyártást 2019 tavaszán indítják be; az 5008-as kisebb testvérével, a Peugeot 3008-assal közös gyártósoron készül majd a gyárban. A fejlesztésben érintett összes üzemben jelentős beruházással biztosítják a magas darabszámot.
A Peugeot globális szabadidőjármű-kínálata jelenleg három, plusz egy modellből áll. A 2008-ast Franciaországban (Mulhouse), Brazíliában (Porto Real) és Kínában (Vuhan) gyártja a márka, a 3008-as a már említett franciaországi üzem mellett Vietnamban, (Chulai), Malajziában (Gurun) és Namíbiában (Walvis Bay) készül, az 5008-as a hazai helyszíneken túl Chulai és Csengtu városában készül, ugyanott, ahol a kizárólag a kínai piacon kapható Peugeot 4008-as modell.
A márka tavaly közel 600 ezer szabadidő-járművet értékesített világszerte, 60 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A változás elsősorban a 3008-as bevezetésének köszönhető, amely jelenleg a márka európai eladásainak több mint 20 százalékát teszi ki. Az idei év elején a Peugeot átvette a vezetést az európai crossover-piacokon.
A képen a peugeot 3008
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön