Ingvar Kamprad 1943-ban alapította meg a lakberendezést forradalmasító Ikea vállalatot - a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze.
Szögekkel, képkeretekkel indította a boltot, főként rendelésre szállított. A kínálatban 1948-ban jelent meg a helyi üzemek által készített bútor. 1951-re ez vált az Ikea fő profiljává, az első bemutatótermet 1953-ban nyitották meg.
Az első Ikea áruház 1958-ban nyílt meg Almhultban, akkor ez volt Skandinávia legnagyobb bútorüzlete, és itt nyílt meg 1960-ban az első Ikea-étterem is. Az 1980-as évek elejére már szinte minden nyugat-európai országban volt Ikea áruház, az első amerikai bolt 1985-ben nyitott.
Múlt év novemberében világszerte 49 országban 411 Ikea áruház működött. Magyarországon tavaly júniusban nyílt a harmadik Ikea, 17 milliárd forintos beruházással Soroksáron.
Az Ikea birodalom éves forgalma megközelíti az 50 milliárd eurót.
Az Ikea bonyolult tulajdonosi szerkezete miatt az elhunyt milliárdos vagyonát nehéz megbecsülni, a Forbes szerint vagyona 2016 februárjában 3,4 milliárd dollár volt - írja az MTI. (Brüsszel nekiment az Ikeának - megszólalt a cég.)
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem