Az elképzelés szerint ezért 2025-ben egy új elektromos városi modellt is piacra dobnak 20 ezer és 25 ezer euró (7,3 millió és 9,1 millió forint) közötti áron, hogy így "az elektromos mobilitás tömegesen hozzáférhető legyen a lakosság számára" - írja az MTI.
A német Volkswagen-csoporthoz tartozó vállalat vezetője emlékeztetett: a múlt nyáron 5 milliárd euró értékű spanyolországi fejlesztési beruházást jelentettek be 2025-ig, hogy felkészüljenek az elektromos meghajtású járművek tömeges gyártására.
"Átformáljuk az automobil szektor Spanyolországban" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy mindehhez azonban elengedhetetlen a spanyol kormány, valamint az Európai Bizottság támogatásának megszerzése még ebben az évben.
Kapcsolódó
Mint mondta, Spanyolországban szükség van az elektromos autók vásárlásának ösztönzésére, mivel éves szinten jelenleg az eladások 4,7 százalékát teszik ki ezek a járművek, míg az uniós átlag 10,5 százalék. Emellett meg kell háromszorozni a töltőpontok számát, hogy elérje a 20 ezret az országban.
"Ha Spanyolország versenyképes központja kíván lenni az elektromos autóknak, legalább egy akkumulátorgyárat is létre kell hoznia területén" - jelentett ki Wayne Griffiths hozzátéve, hogy a SEAT tervei közt szerepel egy akkumulátor-összeszerelő üzem létesítése Martorellben vagy Barcelonában.
A cég elnöke beszélt arról, hogy tavaly mintegy 427 ezer gépjárművet értékesítettek, 25,6 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. Céljuk, hogy ismét elérjék a koronavírus-járvány előtti eladási szintet, és pénzügyileg rentábilisak legyenek. Ennek érdekében ebben az évben hatra növelik a hibrid autók kínálatát, és az év második felében bemutatják a Cupra Born-modellt, amely a márka első teljesen elektromos meghajtású típusa lesz.
Bejelentette: jövőre megkezdik a Cupra-modellek értékesítést Ausztráliában, és további bővülést terveznek Dél-Amerikában. 2024-ben piacra kerül a Barcelonában tervezett és fejlesztett Cupra Tavascan is, amely a második, 100 százalékban elektromos modellje lesz a márkának.
Carsten Isensee, pénzügyi és informatikai alelnök elmondta: a SEAT adózás utáni eredménye öt évnyi folyamatos növekedés után 2020-ben 194 millió euróval maradt el az egy évvel korábbitól, amikor viszont 346 millió eurós rekord bevételt könyvelt el. A cég ugyanakkor megőrizte piacvezető pozícióját Spanyolországban, és növelni tudta bevételeit például Németországban, Olaszországban és Törökországban is.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni