Tízből négy (41 százalék) potenciális vevő elektromos autót vásárolna idén, a válaszadók háromnegyede (78 százalék) leginkább környezetvédelmi okokból választana ilyen típusú járművet. Sőt, több mint felük (53 százalék) kötelességének érzi, hogy így is csökkentse a saját ökológiai lábnyomát. A megkérdezettek kétharmada (64 százalék) akár felárat is fizetne egy elektromos járműért.
A tanulmány alapján az e-mobilitás előretörését jelentős hátráltatja a jelenleg még kiépítetlen infrastruktúra. Ez az egyik legfőbb (34 százalék) érve azoknak, akik még hagyományos meghajtású jármű beszerzése mellett döntenek. A válaszadók meghatározó része (47 százalék) szerint nincs elég töltőállomás ahhoz, hogy valaki nyugodt szívvel elektromos alternatívára váltson.
Kapcsolódó
A már villanyautó-tulajdonosoknak is elsősorban a töltőpontok hiánya (84 százalék) és az alacsony töltési sebesség (78 százalék) jelenti a legnagyobb problémát.
Az igény az elektromos mobilitásra egyértelmű. A jelenleg elérhető adókedvezményeknek köszönhetően most úgy válhatnak úttörővé a hazai cégek fenntartható megoldások alkalmazásában, hogy közben kézzelfogható költségmegtakarítást érnek el – mondta Vékási Tamás, az EY Adótanácsadás Üzletágának vezetője. Környezetbarát beruházásokhoz hazánkban számos kedvező adózási lehetőség érhető el, amit érdemes a területet jól ismerő adótanácsadóval egyeztetni. Ebbe a kategóriába tartozik az is, ha egy vállalat töltőállomások, elektromos közlekedési eszközök használatát biztosítaná munkavállalóinak.
A kutatásban megkérdezett vásárlók többségének fontos, hogy járműve mindig kéznél legyen (56 százalék), és úgy vélik, a saját gépkocsi nyújtja a legnagyobb biztonságot és kényelmet (52 százalék) számukra. A tanulmány szerint, amíg a magáncélú utazás aránya várhatóan visszatér a járvány előtti szintre, addig az autóval munkába járás gyakorisága a jövőben 14 százalékkal csökken, ami a home office elterjedésével magyarázható.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)