Ed Davey brit energiaügyi miniszter a múlt hónapban levélben szólította fel a LetterOne tulajdonosát a gázmezők értékesítésére három hónapon belül, figyelmeztetve arra, hogy ha ez nem történik meg, visszavonják a mezők kitermelési koncesszióját.
A LetterOne a német RWE konszerntől vásárolta meg 5,1 milliárd euróért DEA olaj- és gázipari leányvállalatát. A DEA UK 11 északi-tengeri gázmezőben rendelkezett részesedéssel, amelyek együttesen a brit földgáztermelés 3-5 százalékát adták. A brit energiaügyi minisztérium attól tart, hogy a mezők az orosz tulajdonos miatt esetleg újabb Oroszország ellen elrendelt szankciók hatálya alá is eshetnek.
A mezők szakértői becslések szerint egymilliárd dolláros értékesítésében a Morgan Stanley befektetési bankház működik közre tanácsadóként. A Reuters hírügynökség az ügyben járatos két forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy a mezőket a LetterOne egyenként, és nem egy csomagban értékesítené.
A LetterOne nem kommentálta az értesülést.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető