A december végéig tartó három hónapban 613 millió euró adózott eredményt ért el a cég, szemben az egy évvel korábbi 224 millió euróval. A Dow Jones által megkérdezett elemzők kisebb profitra, 595 millió euróra számítottak.
Az elemzők által inkább figyelemmel kísért kamatfizetés, adózás, értékcsökkenési leírás és az amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 4 százalékkal 1,9 milliárd euróra emelkedett a tavalyi utolsó negyedévben. Ez kisebb a szakértői várakozások átlagában szerepelt 2,03 milliárd eurónál. A Bayer negyedéves árbevétele éves összevetésben 4,9 százalékkal 11,32 milliárd euróra emelkedett.
A cég azzal számol, hogy az idei árbevétele több mint 47 milliárd euró lesz a tavalyi 46,32 milliárd euró után. Az EBITDA-eredményét pedig a tavalyi 10,27 milliárd euróról idén egy számjegyű mértékben tervezi növelni.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban