Az egyre dráguló orlandoi megélhetés miatt a park dolgozói kevésnek tartják azt fizetésemelést, amit a Disney ajánlott nekik. Az amerikai Disney World szakszervezeti dolgozói elutasították a cég szerződésjavaslatát, amely évente legalább 1 dollár óránkénti emelést biztosított volna az ajánlat ötéves időtartama alatt. – írta a CNN.

Úgy vélem, hogy a Disney World dolgozói hangos üzenetet küldtek, hogy 1 dollár nem elég. A vállalatnak érdemi béremelést kell biztosítania a dolgozóinak, amely ténylegesen segíti a munkavállalók gazdasági problémáit

– mondta Matt Hollis, a Disney vezetésével tárgyaló Service Trade Council Union elnöke.

A szakszervezeti tárgyalópartnerek azonnali 3 dolláros órabéremelést követelnek, ami 20 százalékos fizetésemelést jelentene az alkalmazottak háromnegyedénekk, akik most 15 dollárt keresnek óránként.

A cég, amely az elutasított szerződésjavaslatát „elég erős ajánlatnak” tartja, azt mondta, hogy a munkavállalóinak a 46 százaléka így is többet kapna 1 dolláros emelésnél már a szerződés első évében, és az alkalmazottak többsége összesen a szerződés érvényességének időtartama alatt összesen 33-46 százalékos béremelést kapna. Az előző szerződés október 1-jei lejárta utáni visszamenőleges béremelések munkavállalónként körülbelül 700 dollárnyi egyösszegű kifizetést eredményeztek volna.

Csalódottak vagyunk, hogy ezek az emelések most késnek

– mondta Andrea Finger, a Disney szóvivője.

Matt Hollis azt is elárulta, a vezetőség beleegyezett abba, hogy visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz, bár annak időpontját még nem tűzték ki. A Disney World dolgozóit a park 1971-es megnyitása óta a szakszervezetek képviselik, de az alkalmazottak eddig még soha nem kezdtek sztrájkba, és a szakszervezetek sem nem tűztek még ki sztrájkhatáridőt, vagy írták ki sztrájkszavazást.

A jelen szerződés alapján dolgozók – valamennyien teljes munkaidős alkalmazottak – a Disney World összes dolgozójának több mint 40 százalékát teszik ki.  A park jelenleg 75 ezer dolgozót számol, beleértve a teljes- és részmunkaidős, órabéres és fizetéses alkalmazottakat is. Ez összevethető a Disney World világjárvány előtti foglalkoztatási szintjével.

Augusztus óta folynak a tárgyalások az új szerződésről

A szakszervezetek szerint azok a dolgozók, akik óránként több mint 1 dolláros fizetésemelést kaptak volna az ajánlat alapján, olyan beosztásban dolgoznak, ahol a Disney nehézségekbe ütközik az üres álláshelyek betöltésével és a munkaerő megtartásával. Azt mondják, hogy Orlando körzetében az emelkedő bérleti díjak és egyéb költségek mellett az óránkénti 1 dolláros béremelés messze nem elegendő.

A Realtor.com szerint egy hétköznapi lakás bérlése Orlando környékén havi 1800 dollárba kerül. A Disney arról számolt be, hogy a parkjai, élményei és termékei, amik magukba foglalják a Disney World-öt és egyéb helyszíneket is világszerte, 4 milliárd dollár bevételt és 1,5 milliárd dollár üzemi bevételt produkált az október 1-i tartó 2022-es pénzügyi évben.

A bevétel 36 százalékkal, a nyereség pedig több, mint kétszeresére nőtt az előző pénzügyi évhez képest. Továbbá ez az eredmény 12 százalékos bevételnövekedéssel és 10 százalékos nyereségnövekedéssel haladja meg a 2019-es világjárvány előtti pénzügyi évben elért értéket. A Disney szerdán jelenti be 2022 utolsó három hónapjának pénzügyi eredményeit.