"Ez a műsor negatívan ábrázol és kezel embereket vagy kultúrákat. Ezek a sztereotípiák akkor is rosszak voltak és ma is azok" - idézi a figyelmeztetést a BBC nyomán az MTI.
A Disney+ megjegyzi: ahelyett, hogy eltávolították volna a filmeket a programból, "inkább tudomásul akarják venni annak káros hatásait, tanulni akarnak belőle és párbeszédet kezdeni egy befogadóbb jövő megteremtése érdekében".
A figyelmeztető felirat megjelenik az említett rajzfilmek mellett a Macskarisztokraták, valamint a Susi és Tekergő lejátszásakor is.
A streamingszolgáltató először tavaly novemberben kezdte feliratozni a rasszizmussal kapcsolatos figyelmeztetéssel a katalógusában szereplő filmeket. Akkor azonban még rövidebb volt a figyelemfelhívó szöveg, és csupán annyit jegyzett meg, hogy eredeti formájában vetítik a produkciót, amely "esetleg azóta elavult kulturális ábrázolásmódot tartalmazhat".
A BBC szerint a Disney+ szolgáltatásában egyes filmek, köztük az 1946-ban készült A Dél dala - Rémusz bácsi meséi, egyáltalán nem szerepelnek a rasszizmus megjelenítése miatt.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja