A prágai Hospodárské Noviny szerint több cseh és nemzetközi nagyvállalat is kifejezésre juttatta, hogy szívesen megvenné a termékeiről Magyarországon is jól ismert cseh Hamé élelmiszer-ipari vállalatot, amit eladna jelenlegi tulajdonosa, a lett Nordic Partners Group.
Az egyik Andrej Babis cseh pénzügyminiszter Hartenberg Capital nevű befektetési alapja - Babis elsősorban az élelmiszeriparban érdekelt, ő Csehország második és Szlovákia leggazdagabb embere.
A Hamé az ország egyik legnagyobb élelmiszer-ipari vállalata, tartós és fagyasztott termékeket állít elő. Tavalyi árbevétele 5,13 milliárd korona, vagyis közel 232 millió dollár volt, a nyeresége elérte az 550 millió koronát. Termékeinek több mint a felét exportálja, legnagyobb vásárlói Oroszország, Románia és Ausztria. A lettek 2008-ban vették meg többségi tulajdonrészét 4,5 milliárd koronáért, és azóta már többször megpróbálták eladni, de a globális válság okozta visszaesés annyira lenyomta a cég értékét, hogy az ajánlatok jó esetben is csak a korábbi vételárat érték el - mondta a prágai rádió.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön