Nem számít hanyadik évet taposod egy felsőoktatási intézményben és még az sem, hogy milyen szakon tanulsz, csak a fontos, hogy szorgalmas, ambiciózus legyél és keresd a kihívásokat. Ezzel a szöveggel vezeti fel gyakornoki programját Lengyelországban a Lidl a gazeta.pl tudósítása szerint. Az áruházlánc komoly fizetést, havi bruttó 3 ezer zlotyt (230 ezer forint) fizet és három hónapos gyakorlati szerződést köt a jelentkezőkkel.
Aki bekerül a programba, az lehetőséget kap, hogy együtt dolgozzon a német cég legjobb szakembereivel, tanuljon tőlük, ráadásul a felügyeletük alatt, a segítségükkel saját szerzői terveiket is megvalósíthatják. Ehhez egy idősebb mentor segítségét is igénybe vehetik.
Kapcsolódó
A három hónap alatt a diákgyakornokokkal megismertetik a vállalat eladási rendszerét és logisztikai folyamatait. Dolgozhatnak egy kiválasztott osztályon - ezen próbálkozhatnak meg saját projektjük megvalósításával. A toborzás március 25-ig tart, a gyakorlat július 2-án kezdődik.
A Work Service munkaerő-közvetítő adataiból kiderül, hogy a lengyel cégek 50,5 százaléka munkaerőhiánnyal küzd, a vállalatok hat százaléka felsőfokú végzettségű dolgozókat sem talál. A cégek legnagyobb része fizetésemeléssel próbálja vonzóvá tenni munkaköreit, negyedük azt is bevallja, hogy Ukrajnában keres munkaerőt.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet