A Coca-Cola anyacége több mint 200 italmárka gyártását hagyja abba, közlésük szerint a portfólió csökkentését megengedheti a vállalat, mert így még inkább a magasan jövedelmező termékekre koncentrálhat. Korábban James Quincey, a Coca-Cola vezérigazgatója a nyáron a CNN-nek arról beszélt, hogy a nagyobbakhoz képest alulteljesítő márkáik a vállalat bevételének csupán két százalékát adják.
Az üdítőital-gyártó is megszenvedte a koronavírus-járványt: a védekező intézkedések miatt a világ számos országában zárták be a vendéglátóhelyek, ami a fogyasztáson is érződött. A harmadik negyedévben a Coca-Cola bevételei kilenc százalékkal 8,7 milliárd dollárra estek - írja a portál.
A járvány miatt az üdítő- és italpiac más szereplői is szenvednek. A teafogyasztás például jelentősen megugrott, miközben a kávé iránti kereslet csökkent.
Egyelőre csak annyit tudni, hogy olyan regionális márkák vannak az érintettek között, mint a Tab, a Zico és az Odwalla, de a teljes listát még nem közölték. A bejelentésre viszont jól reagált a tőzsde: nyitás előtt már 2 százalékos pluszban voltak a cég részvényei.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított