A súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) szerda este csak az eljárás megindításának tényét jelentette be, hangsúlyozva, hogy több részlettel egyelőre nem szolgálhat. A Tesco nyilatkozatban közölte, hogy maradéktalanul együttműködik a nyomozóhatósággal.
Ha az SFO bárkit bűnösnek talál a cégnél csalás bűntettében, az 10 évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után, a vállalatra kiszabható pénzbíráságnak pedig nincs felső törvényi határa.
Az ügy előzményeként a Tesco a múlt héten bejelentette, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (több mint 100 milliárd forinttal) becsülte túl. Ez ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos eredménytúlbecslésről volt szó.
A Deloitte könyvvizsgáló cég által időközben elvégzett vizsgálat feltárta, hogy a Tesco az idei üzleti év első felére kiadott előzetes útmutatásában 118 millió fonttal, a 2013-2014-es pénzügyi év egészére 70 millió fonttal, az azt megelőző évre pedig 75 millió fonttal számolta túl eredményét. A Deloitte vizsgálatának múlt heti közzététele után Sir Richard Broadbent, a Tesco elnöke bejelentette lemondási szándékát, bár távozásának időpontját nem közölte.
A Tesco szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott legutóbbi előzetes eredménybecslést.
A cég nehéz évet él át. Augusztusban három éven belül a harmadik profitfigyelmeztetését adta ki, amelynek nyomán 11 évi mélypontra süllyedt a Tesco-részvények árfolyama, és nem sokkal korábban lemondott az akkori vezérigazgató, Philip Clarke, miután a cég helyzetének javítását célzó, általa elindított egymilliárd fontos fejlesztési program nem hozta a várt eredményeket.
Elemzői vélemények szerint a Tesco elsősorban a diszkontáruházak és az online értékesítés térnyerését szenvedi meg, és problémáit tetézi, hogy lassan reagált e piaci folyamatokra.
A botrány kirobbanása miatt szeptemberről múlt hétre halasztott eredmény-beszámolójában a cég közölte, hogy az augusztussal zárult fél évben az összes tételt tartalmazó adózás előtti eredménye 91,9 százalékkal 112 millió fontra (44 milliárd forintra) zuhant változatlan területű eladótérre számolva.
Legolvasottabb
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Gattyán Györgyék súlyos leépítésbe kezdenek, a home office-nak is vége
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Győzött a népharag, leáll a Cinema City a kormányzati reklámokkal