Sikeresen emelt tőkét alig öt hónap után ismét az észt utasszállító cég, a Magyarországon is jelenlévő Bolt. A cégnek 628 millió eurónyi tőkét sikerült bevonnia olyan értékeltség mellett, amely az egész társaságot 7,4 milliárd euróra becsüli. Ez, a dollárban 8,4 milliárd körüli összeg hatalmas növekedés az e tőkeemelések előző körében használt 4,8 milliárd dolláros cégértékhez képest - írja a CNBC.com.

A tőzsde még várhat

A tőkeemelésben a Whale Rock és az Owl Rock nevű cégek mellett a Bolt korábbi befektetői közül is részt vettek. A cég vezetői szerint a befektetők egyre inkább kezdik érteni az értékét egy "szuper app"-nek, egy olyan alkalmazásnak, amely egyszerre több szolgáltatást is nyújt a felhasználóknak. Pont emiatt kezdtek el terjeszkedni a melegétel-szállítás, az élelmiszer házhosszállítás és az elektromos rollerek felé is. Ez a fajta üzleti modell szerintük elképesztően népszerű Ázsiában, de egyre inkább kezd elterjedni az afrikai és európai országokban is.

A Bolt egyelőre nem kívánja követni az Uber példáját, amely jó három évvel ezelőtt tőzsdére lépett egy nyilvános részvénykibocsátást követően. A cég társalapító vezérigazgatója, Marcus Villig szerint a priváttőke piacon a szükségesnél is több tőke áll rendelkezésre.

Hosszabb távon persze valószínű a tőzsdére lépés, azonban ezt nem látják sürgősnek. Ő egyébként leginkább az élelmiszer házhozszállításban látja az üzletág jövőjét, még akkor is ha a szektor egyre zsúfoltabb, az emberek ugyanis egyre nagyobb mértékben fognak elfordulni a hagyományos áruházaktól.

Online közértben a jövő

A saját, 15 percen belüli házhozszállítást ígérő online élelmiszerüzletüket tavaly indították el Észtországban Bolt Market néven. A cég hasonlóan versenytársaihoz úgynevezett sötét üzletekből szolgálja ki a vásárlókat, amelyeknek nincs közvetlen, offline ügyfélkiszolgálása. Jelenleg 10 országban vannak a szolgáltatással jelen mintegy tucatnyi üzlettel.

Úgy látják, a szolgáltatásnak jó növekedési lehetőségei vannak Közép- és Kelet-Európában, illetve Németországban. Épp ezért a közeljövőben több száz üzlet beindítását tervezik. Erre a következő években több száz millió dollár elköltését is lehetségesnek látják az amúgy szűk marzsokkal operáló üzletágban.

A cég saját üzleti modelljét egyébként a személyszállítás terén jobbnak tartja az Uberénél. 2020-ban 44,9 millió euróveszteséget termeltek, egy évvel korábban 85,5 milliót, miközben árbevételük 75 százalékkal 221,4 millió euróra emelkedett. Ők abban látják előnyüket, hogy az amúgy sofőrhiánnyal küzdő szektorban a leginkább sofőrbarát alkalmazással és feltételekkel rendelkeznek.

Hosszútávon a Boltot is ugyanazok a szabályozói problémák fenyegethetik, mint az Ubert. Nevezetesen az, hogy sofőrjeit sok országban vállalkozók helyett alkalmazottként kellene kezelnie és ennek megfelelő fizetést és egyéb juttatásokat biztosítania. A cég vezérigazgatója szerint azonban az ő partnereik szeretik azt a flexibilitást, amit a Bolt nyújt nekik és nem szeretnék azokat a kötöttségeket, amiket egy fix munkaidőkkel operáló munkavállalói viszony jelentene a számukra.