A 40-45 millió dolláros beruházással a PepsiCo termékeinek, ital és snack, chips márkáinak piacra jutását kívánja segíteni, továbbá a helyi ízlésnek megfelelő új termékek kifejlesztését célozza - derül ki a cég illetékeseinek keddi közléséből.
A sanghaji létesítmény része annak a következő három évre szóló 2,5 milliárd dollár költségvetéssel előirányzott bővítési programnak, amellyel a PepsiCo a kínai piacot, "további növekedésének motorját", egyben ázsiai pozícióját a versenyben igyekszik megerősíteni - hangoztatta a cég területet felügyelő vezetője, Mehmood Khan.
A Coca-Cola tavaly jelentette be, hogy szintén a következő három évben 4 milliárd dollárt fektet be palackozókba, járművekbe, hűtőházakba és elosztó hálózata infrastruktúrájának bővítésébe.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük