Három németországi, kozmetikai cikkeket forgalmazó áruházlánc, a Rossmann, a DM (Drogerie Markt) és a Douglas nagyobb ellenőrzést követel az internetes áruházak - például az Amazon vagy az eBay felületén eladott cikkek esetében. Ezeknek rendszerint nem is Európában van a székhelye és olyan termékeket adnak el, amelyeket Németországban nem is lenne szabad forgalomba hozni.
A három cég közös levélben fordult a német szövetségi kancellári hivatalhoz és a fogyasztóvédelemért és élelmiszer-biztonságért felelős minisztériumhoz - idézi a portál a DPA hírügynökségre hivatkozva.
Kapcsolódó
Eszerint a külföldi eladóknak nem kell semmiféle következménytől tartaniuk, ha rossz árut forgalmaznak, az internetes áruházak pedig, arra hivatkozva, hogy csak közvetítők, minden felelősséget elhárítanak. Közben pedig a hagyományos kiskereskedelemben a legkisebb üzletet is a legnagyobb szigorral ellenőrzik. Ez komoly versenyhátrányt jelent a szóban forgó cégek számára.
A levélírók azt követelik, hogy az internetes platformok üzemeltetőit is tegyék felelőssé, akkor is, ha csak közvetítő szerepet vállalnak - hiszen ők is jelentős jutalékot vágnak zsebre. A Heise.de szerint azt is sérelmezik, hogy sok esetben hiányoznak a megfelelő használati utasítások, vagy az összetevők listája, ami az allergiásoknak fontos. Megvizsgáltak 24-et az Amazon 100 legnépszerűbb kozmetikai terméke közül, és csak kettő felelt meg a jogszabályoknak.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat