A cég részvényeit 2014-ben a New York-i Értéktőzsdére (NYSE) bevezetett Alibaba azt közölte, hogy a szeptember végével záródott pénzügyi második negyedévében a bevétele éves összevetésben 24 százalékkal, 201 milliárd jüanra (31,44 milliárd dollár, 1 jüan=50,27 forint) emelkedett. Az elemzői várakozások átlagában jobb adat, 205 milliárd jen szerepelt. Egy éve az Alibaba 30 százalékos bevételnövekedésről jelentett.
A részvényarányos nyereség 11,20 jüan lett, kisebb az elemzők által várt 12,36 jüannál.
Az Alibaba a folyó pénzügyi évre 20-23 százalékos bevételnövekedéssel számol, ami 2014 óta a leggyengébb ütem.
Az Alibaba részvényára 3 százalékos mínuszban állt a New York-i tőzsde csütörtöki nyitása előtti elektronikus kereskedésben.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó