Miközben maradtak bizonytalanságok, jó úton vagyunk afelé, hogy 2022-ben is növeljük a kibocsátást
- fogalmazott a vezérigazgató.
Az Airbus rendelésállományában 2021 végén 7082 kereskedelmi repülőgép volt, ebben az évben (a lemondások nélkül) 771 új repülőgépre kaptak megrendelést - idézi az MTI a cég közleményét.
Az Airbus a világ egyik vezető repülés- és űrtechnikai vállalata. A közleményben 2018. évi adatokat ismertetnek, amikor a vállalat 64 milliárd eurós árbevételt könyvelt el, és 134 000 embert foglalkoztatott világszerte. Jelezték ugyanakkor, hogy a vállalat a 2021-es pénzügyi év eredményeit 2022. február 17-én hozza nyilvánosságra.
Az Airbus 2020-ban beruházást indított el Gyulán. Az Airbus Helicopters Hungary Kft. több mint 13 ezer négyzetméter alapterületű, 25 milliárd forint értékű gyárában a tervek szerint 2020-ban indul a termelés, precíziós alkatrészeket gyártanak majd az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap