A legnagyobb példányszámú német újság szerint Josef Ackermann a mintegy 400 bankot tömörítő Nemzetközi Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) igazgatósági elnökének minőségében folytat megbeszéléseket a görög fővárosban, mégpedig az ország államadósságainak 50 százalékig terjedő csökkentéséről. A szóban forgó adósságok leírását a bankok önkéntesen vállalnák - írta internetes kiadásában hétfőn a Bild.
Berlini források szerint a német kormány tud Ackermann missziójáról és bízik annak sikerében. Mindezt hivatalosan nem erősítették meg. Sem a kormány, sem a Deutsche Bank képviselője a Bild értesülésével kapcsolatban semmit nem közölt.
Megfigyelők szerint az ügy pikantériája, hogy a közelmúltban több nézeteltérés támadt a Merkel-kormány, és a Deutsche Bank, illetve személy szerint Josef Ackermann között. Ackermann bírálta a kormány Görögországgal kapcsolatos politikáját, és nem értett egyet a bankoknak - a német kancellár által is szorgalmazott - feltőkésítésével.
Ackermann küldetését ugyanakkor közvetve megerősíti, hogy a jelenleg Londonban tartózkodó Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter elutazása előtt egy televíziós interjúban annak a nézetnek adott hangot, hogy a görög probléma tartós megoldása Görögország adósságainak jelentős, a korábban tervezetnél nagyobb csökkentése nélkül nem képzelhető el. Schäuble a bankokat a görög államadósságok egy részének elengedésére szólította fel. Úgy vélte, hogy az ezzel kapcsolatos döntés részét jelentheti annak a csomagnak, amelyet az Európai Unió hétvégi csúcsértekezletén fogadhatnak el.
A bankok és beruházók júliusban arra tettek ígéretet, hogy Görögországgal szembeni követeléseik átlagban 21 százalékáról önkéntesen lemondanak. Schäuble kijelentette, hogy a bankoknak ennél nagyobb áldozatot kellene hozniuk. Az adósságválság életképes rendezése elképzelhetetlen a magánszektor közreműködése nélkül - hangoztatta a német pénzügyminiszter.
A televíziós interjúban Schäuble hangsúlyozta azt is, hogy rendkívül komolyan kell venni a bankok elleni, hétvégi, világméretű tüntetéseket. A politikának világos választ kell adnia a tiltakozásokra - fogalmazott a miniszter, aki szerint egyértelművé kell tenni, hogy a politika állapítja meg a szabályokat, és nem a piacok határozzák meg azokat. Ellenkező esetben nemcsak a szociális piacgazdaság és a pénzpiacok válságáról lenne szó, hanem az egész demokratikus rendszer válságba kerülne - jelentette ki a német pénzügyminiszter.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot