A Credit Suisse negyedéves adózott eredménye 1,054 milliárd frankra ugrott az egy évvel korábbi 859 millió frankról. Elemzők kisebb, 970 millió frank profitra számítottak. A bank úgy is tudta növelni nyereségét, hogy jelentősen erősödött a frank, ami rontja a profitot. A nyereségnövekedéshez hozzájárult az év elején bejelentett 200 millió frank költségcsökkentési program, valamint az is, hogy csökkentették jogi kártérítésre félretett tartalékot.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Épphogy elkezdődött az olimpia, máris felütötte a fejét a kór a sportolók között