Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felvette a veszélyhelyzeti alkalmazásra jóváhagyott koronavírus elleni védőoltások listájára az amerikai Novavax biotechnológiai cég és az Indiai Szérum Intézet (SII) közös vakcináját – írja az MTI.
A CovavaxTN nevű vakcina immár a kilencedik, amelyet az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete veszélyhelyzeti alkalmazásra jóváhagyott.
A Novavax másik, egyedül kifejlesztett vakcináját, a Nuvaxovidot jelenleg vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). A WHO közölte, hogy az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti szervének ajánlásai alapján véglegesíti saját értékelését.
A Novavax-készítmény jóváhagyása jelentősen megnöveli majd a szegény országok védőoltáshoz jutását a Covax program keretében.
"A jóváhagyás célja, hogy növelje a vakcinához történő hozzájutás esélyét mindenekelőtt az alacsony jövedelmű országok számára, amelyek közül negyvenegy még mindig nem volt képes átoltani a lakosság 10 százalékát, 98 ország pedig nem érte el a 40 százalékos átoltottságot" – olvasható Mariangela Simao, a WHO gyógyszerekhez és egészségügyi termékekhez történő hozzáférésért felelős igazgatóhelyettese pénteken kiadott közleményében.
A Novavax és az SII közölte, hogy több mint 1,1 milliárd adag védőoltást szállít a Covax részére.
A Novavax azt is közölte, hogy jelenleg vizsgálja, mennyire véd az oltás az új típusú koronavírus omikron változatával szemben, és szükség esetén megkezdik a módosított vakcina kifejlesztését.
A marylandi székhelyű cég génsebészeti módszerekkel alakít ki ártalmatlan tüskefehérje másolatokat, amelyeket az immunhatást növelő adalékanyaggal juttatnak be a szervezetbe. A teljes védőoltás kétadagos.
A Novavax vakcináját eddig Indonéziában és a Fülöp-szigeteken engedélyezték. Folyamatban van a vizsgálata az EMA-nál és Nagy-Britanniában. A cég az év végéig tervezi benyújtani az engedélyezéshez szükséges dokumentumokat az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóságnak.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított