A német politikus szerint "nem volt könnyű" az utóbbi időszak az EPP-ben, amikor több tagpárt is formálisan kezdeményezte a Fidesz elleni fellépést. Weber kedden Budapesten egyeztetett Orbán Viktorral.
A fő üzenetem az, hogy az EPP a közös értékek és meggyőződések szövetsége, és magyarországi barátainknak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy tiszteletben tartják-e ezeket az elveket vagy sem - mondta az EPP frakcióvezetője. (Angela Merkel német kancellár, az EPP-hez tartozó német Kereszténydemokrata Unió volt elnöke is hason ló véleményt fogalmazott meg hétfőn, szerinte az EPP értékeiről szól a Fidesz tagsága körüli vita, azonban az értékek alapjának határai is vannak - a szerk.)
Weber szerint egyelőre semmi sem dőlt el, tárgyalásokat folytat az EPP minden pártjával.
Készülünk a szerdára, egyelőre minden lehetőség nyitva áll. Az a célom, hogy Joseph Daul elnök úrral (az EPP elnökével) együtt olyan álláspontot készítsek elő, amelyben mindenki egyetért - idézte Webert a Mediafax román hírügynökség.
A magyar nemzeti ünnepen pénteken mondott beszédében a magyar miniszterelnök lázálomnak nevezte az Európai Egyesült Államok ötletét, szerinte az unió élére új vezetők kellenek, az államszövetséget pedig liberális birodalomnak titulálta.
Az EPP romániai tagpártjai közül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) határozottan ellenzi a Fidesz kizárását, a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja viszont úgy döntött, hogy megszavazza a kezdeményezést.
A jobboldali pártszövetség legerősebb romániai tagja, a Klaus Iohannis államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem döntötte el, hogy megszavazza-e a Fidesz kizárásáról szóló javaslatot. Ludovic Orban, a PNL elnöke pénteken azt mondta: azt követően hoznak végleges döntést, miután egyértelművé válik számukra, hogy a Fidesz "visszatér-e vagy sem" az EPP által fontosnak tartott értékekhez - írta az MTI.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ