Putyin vagyonnyilatkozatát a napokban tették közzé. Az elnök tavaly 38 millió forintnyi összeget keresett, amely az államfői fizetés mellett a hadseregtől kapott nyugdíjából, megtakarításainak kamataiból és a befektetéseinek nyereségéből származik.
2017-es jövedelme a tavalyinak több mint kétszerese volt: 82,6 millió forintnak megfelelő rubel - olvasható a portálon.
ngatlanjainak és értékes ingóságainak listája évek óta változatlan. A bevallásban szerepel egy 77 négyzetméteres szentpétervári lakás és 18 négyzetméteres garázs tulajdonjoga, valamint egy 154 négyzetméteres moszkvai lakás és egy újabb garázs használati joga. Emellett két régi M21-es Volga és egy Lada Niva tulajdonosa, amihez még egy Szkif sátras utánfutó is társul.
A tavalyi elnökválasztás előtt tett nyilatkozatból tudható még, hogy van 13 bankszámlája összesen 60 millió forintnyi összeggel, és 230 részvénye egy szentpétervári bankban.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap