Tisztségviselők szerint a dollár fix átváltási árfolyama az eddigi 4,3 bolívarról 6,3 bolívarra változik. A venezuelai fizetőeszköz leértékelését az elemzők hónapok óta várták, bár a szakértők bizonytalanok voltak abban, hogy a caracasi kormány meghozza-e ezt a lépést a rákműtétéből Kubában lábadozó Hugo Chávez elnök távollétében.
A legutóbb 2010-ben leértékelt bolívarból mostantól 46,5 százalékkal kell többet adni egy dollárért. Jorge Giordani tervezési és pénzügyminiszter közlése szerint az új árfolyam szerdától lesz érvényben, a korábban megkötött tranzakciókat azonban még az erősebb bolívarárfolyamon zárják le.
Az olajexportját dollárban elszámoló venezuelai kormányt, amely az utóbbi időben egyre inkább csak hitelekből tudta fedezni fizetési kötelezettségeit, a leértékelés várhatóan hozzásegíti a költségvetés rendbetételéhez. Elemzők azonban továbbra is túlértékeltnek tartják a bolívart, és gyorsuló inflációra, valamint egyes alapélelmiszerek hiányának folytatódására számítanak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó