A munkáltatók azért alkalmaznak alvállalkozókat, hogy növeljék a profitot és csökkentsék a munkaerő költségeit. Ennek pedig sokszor az a következménye, hogy külföldi vendégmunkásokat zsúfolnak összes közösségi szállásokon. De mint alvállalkozókat, őket nem védik az EU munkavállalókra vonatkozó direktívái - írja az Euronews, amely szerint az uniós munkaerővédelmi direktívákat rájuk is kiterjesztenék.
Mindennek oka, hogy egy Rheda-Wiedenbrückben működő sertésfeldolgozó dolgozói között eddig 1550 koronavírus-fertőzöttet találtak. A járvány fellángolásának okát a szakemberek abban találták meg, hogy külföldi vendégmunkásokat foglalkoztattak a cégnél, akik behozhatták a betegséget külföldről. Az ő alkalmazásuk már az említett költséghatékonysági okok miatt történhetett meg, aminek része az is, hogy alacsony kiadások mellett biztosítottak nekik szállást zsúfolt, a fertőzés terjedésének kedvező munkásszállókon.
"Irányelveket dolgozunk ki, olyan javaslatokat, amelyek alapján a tagállamok fejleszthetik és erősíthetik az ellenőrzést, mert ami most történik, az nem csak az Európai Unió szociális szabályozásával, de a nemzeti munkaügyi törvényekkel sincs összhangban. Nem mindenhol bánnak tisztességesen az emberekkel" - mondta az Európai Unió szociális és munkaügyi biztosa, Nicolas Schmit a portál szerint.
Viszont az ilyen előírások a munkáltatók költségnövekedésével szokott járni, ami nem feltétlenül kedvez a gazdasági célú bevándorlás szereplőinek foglalkoztatásához.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?