Van egy szűk fogyasztói réteg Romániában, mely a magas infláció ellenére sem változtatott a vásárlási szokásain - írja a Maszol. Eközben egyre több vásárló fordít hátat a hiper- és szupermarketeknek, és vásárol inkább az olcsó diszkontáruházakban, így próbálva meg ellensúlyozni a pénzromlást.
Ez az egyik következtetése a Leo Burnett reklámügynökség által végzett közvélemény-kutatásnak. A megkérdezettek 36 százaléka ugyanazon tisztítószereket és mosószereket vásárolja, mint korábban, de diszkontáruházakból, ahol olcsóbbak, mint a hiper- és szupermarketekben.
Majdnem ötödük olcsóbb termékre cserélte a megszokott márkát, vagy árleszállításokra vadászik. A válaszadók három százaléka nem érzékelt drágulást az elmúlt fél évben, illetve nem érezte meg azt.
Kisebb az egységár
A tejtermékek terén a fogyasztók 10 százaléka, annak ellenére, hogy érzékeli a drágulást, nem változtatott a vásárlási szokásain. 25 százalékuk ritkábban vagy kevesebbet vásárol a megszokott termékekből, a többség azonban olcsóbb márkára váltott, illetve olcsóbb helyen végzi a bevásárlást.
A sör esetében a válaszadók 30 százaléka mondta, hogy újabban diszkontáruházban vásárol, bár korábban hipermarketbe vagy szupermarketbe járt. 38 százalékuk azt a taktikát alkalmazza, hogy hat üveges/dobozos kiszerelésben vásárol, mivel így kisebb az egységár.
Törzsvendégek
Az éttermek tekintetében az megkérdezettek 40 százaléka azt nyilatkozta, hogy ugyanazon helyekre jár, mint korábban, de ritkábban. Ebben a kategóriában voltak a legtöbben azok, akik a nagy infláció ellenére egyáltalán nem változtattak a fogyasztási szokásaikon, ők 19 százalékot tesznek ki.
Ennek a valószínű oka az, hogy az éttermek törzsközönségének számottevő része magas jövedelmű, s az erőteljes pénzromlás nem kényszeríti takarékoskodásra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot