Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a bejelentéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, az EU büszke arra, hogy olyan vakcinagyártóknak ad otthont, amelyek nemcsak az uniós polgároknak szállítanak, hanem a világ más részeit is ellátják oltóanyaggal.
Felhívta azonban a figyelmet, hogy több tagállamban nagyon súlyos a járványhelyzet, és nem mindegyik vállalat tesz eleget a szerződésében foglalt kötelezettségeinek. Mint mondta, ezért is szükséges az uniós ideiglenes exportellenőrzési mechanizmusba beépíteni a kölcsönösség és az arányosság elvét.
Az EU a teljes lakosság beoltásához elegendőnél több adag vakcinát foglalt le. Gondoskodni kell azonban arról is, hogy megfelelő időben kellő mennyiségű vakcina álljon az uniós polgárok rendelkezésére. Minden egyes nap számít - hangsúlyozta a brüsszeli testület vezetője az MTI szerint.
A határozat értelmében az EU megvizsgálja, hogy a célország korlátozza-e jogszabály útján vagy más módon saját vakcinakészletének kivitelét, illetve hogy a rendeltetési országban jobb vagy rosszabb körülmények állnak-e fenn, mint az EU-ban, különös tekintettel az átoltottságra és a vakcinákhoz való hozzáférésre.
Az EU az új, szigorított mechanizmust ki fogja terjeszteni olyan országokra is, amelyekre eddig ezek a szabályok nem vonatkoztak, például Svájcra, Izraelre és Norvégiára, így az ezen országokba irányuló exportot a jövőben engedélyhez kötik.
Az Európai Bizottság január végén vezette be az ideiglenes érvényű exportellenőrzési mechanizmust, amely az oltóanyag-kivitelt engedélyekhez köti, és megköveteli az unióval szerződést kötött vakcinagyártó vállalatoktól, hogy előre értesítsék a tagállami hatóságokat a legyártott vakcinák kivitelének szándékáról. A testület március elején úgy döntött, hogy június végéig meghosszabbítja a mechanizmust, arra hivatkozva, hogy egyes oltóanyag-szállítmányok még mindig késedelmesen érkeznek az Európai Unióba.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró