Néhány nap múlva újra vitázhatnak egymással az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai. Ez lesz a harmadik forduló, amelyben már csak tízen nézhetnek egymás szemébe, mert a houstoni televíziós csatába már csak előzetes kvalifikáció alapján juthattak be az indulók. Két feltételt kellett teljesíteniük: fel kellett mutatniuk legalább 130 ezer különálló támogatót, illetve a közvélemény-kutatásokon legalább kétszázalékos támogatottságot kellett elérniük. Mindezt augusztus 28-áig kellett felmutatniuk.
Úgy tűnik, gyorsan változnak az erőviszonyok a nagy helyezkedésben, ugyanis egy friss felmérés szerint, amelyet az ABC tévétársaság, a vita egyik támogatója, illetve a Washington Post rendelt meg, azt mutatja, hogy már csak hét jelölt van az egyszázalékos népszerűségi index felett - adta közre az eredményeket a Business Insider. Ezen belül hárman nagyon elhúztak a többiektől.
Az élen Joe Biden volt alelnök áll, akit a felmérésben megkérdezettek 27 százaléka támogat, a második helyen Bernie Sanders szenátor áll 19, a harmadikon Elizabeth Warren szenátor 17 százalékos indexszel. A többiek legalább tíz százalékponttal lemaradtak tőlük. Még érdekesebb azonban, hogyan változtak a számok a legutóbbi, júliusban készült hasonló közvélemény-kutatás eredményeihez képest.
E szerint Biden két, Sanders négy százalékpontot veszített népszerűségi indexéből két hónap alatt, míg Warren feltűnően, hat százalékponttal javított. Ő volt az egyetlen elnökjelölt-aspiráns, aki növelni tudta támogatottságát. A negyedik helyen álló Kamala Harris szenátor 11 százalékról 7-re rontott, rajtuk kívül még három induló ért el 3-4 százalékot, a többiek egy százalék alatt maradtak. A jelöltek idén minden hátra lévő hónapban vitáznak, az első előválasztások 2020 februárjában lesznek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül