A reklámvideót a szerda este a nevadai Las Vegasban az elnökjelölt-aspiránsok számára rendezett tévévita egyes képkockáiból vágták össze.
A vita egy adott pontján Michael Bloomberg a vetélytársai gazdasági életben való jártasságát firtatva azzal fordult hozzájuk, hogy vajon kezdett-e már valamelyikük is vállalkozásba. Az elnökjelölt-aspiránsok válaszoltak, a videót azonban úgy vágták össze, hogy Bloomberg kérdése után a többi politikus néma maradt, meglepődött, elkerekedett a szeme, nem válaszolt vagy éppen grimaszolt. Azaz felkészületlennek látszott a milliárdos üzletember Bloomberg mellett.
A videóról először a Los Angeles Times című lap adott hírt, később azonban törölte a honlapjáról az információt - írja az MTI.
A Twitter szóvivője közleményben tudatta, hogy mintegy 70 fiókot töröltek, többet véglegesen. Valamennyi bejegyzés Bloomberget népszerűsítette. A közösségi médium azt is közölte, hogy az érintett fiókok megsértették a manipulációra és levélszemétre vonatkozó szabályokat, amelyek tiltják különböző képek felnagyítását, manipulatív vágását, vagy beszélgetések más fiókokon megjelent szövegekkel történő megszakítását.
Bloomberg kampánycsapata nem kommentálta a történteket. A milliárdos óriási összegeket költ internetes reklámokra, a különböző platformokon történő megjelenésekre, és több száz olyan munkatársat vett fel, aki csakis Bloomberg digitális platformokon történő népszerűsítésével foglalkozik.
A The Wall Street Journal című lap a napokban azt jelentette, hogy e "digitális szervezők" havi 2500 dolláros fizetést kapnak azért, hogy Bloomberget kedvező színben feltüntető fotókat, videókat, bejegyzéseket tegyenek közzé a különböző közösségi médiumokban.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin