Az Osiris-Rex több mint két évet töltött a Bennu körül, tanulmányozta és mintát is vett a nagy darab űrkőzetből, hogy jobban megismerje jövőbeli pályáját a Naprendszer belső vidékén. Azt találták, igen kicsi az esélye, hogy az 518 méter széles aszteroida eltalálja a Földet.
Mostantól 2300-ig 0,06 százalék, vagyis 1 az 1750-hez az esélye az ütközésnek, 2135-ig pedig kizárható, hogy találkozik a Bennu és a Föld. Ennek az évnek a szeptemberében az aszteroida közelebb jön bolygónkhoz, mint a Hold - írja az MTI.
A NASA földközeli objektumokat kutató intézete (Cneos) szerdán tanulmányt jelentetett meg a Bennu jövőbeli pályájáról az Icarus tudományos lapban.
Davide Farnoccchia, a szerzők egyike elmondta, hogy a kutatók továbbra is figyelemmel kísérik az objektum mozgását, bár aggodalomra nincs ok. 2182 szeptemberében kicsit emelkedik az esélye a becsapódásnak, de csak 0,4 százalékra, vagyis 99,96 százalék a valószínűsége, hogy a Föld abban az évben is megússza a találkozást.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit