A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 7167 új esettel 1 401 228-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Ez mintegy kétezerrel kevesebb az előző napinál, ugyanakkor hétvégenként általában alacsonyabb a szám, mivel kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek. Az elhunytak száma 103-mal 27 022-re emelkedett. Eddig 1 196 520-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma pedig 177 686-re nőtt.
Az elmúlt napon ismét kimagaslóan sok, 3956 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba, számuk már a megelőző négy napban is haladta a háromezret.
A legtöbb új beteget, 747-et ezúttal a nyugati országrészben lévő Zsitomir megyében jegyezték fel, Kárpátalján pedig 503-at, amivel a megye az ötödik helyre került a napi statisztikában.
Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint az ország több régiójában térnek át ismét a távoktatásra a helyi járványhelyzet miatt. Kárpátalján hétfőtől zárnak be az iskolák, mivel a megye a legsúlyosabb helyzetű, "vörös" besorolást kapta. Úgyszintén "vörös" besorolás miatt hasonló intézkedést vezettek be még három nyugat-ukrajnai régióban: Csernyivi, Ivano-Frankivszk és Zsitomir megyékben. A nyugati Lviv megyében keddtől a felsőoktatásban, március 15-től pedig valamennyi iskolában javasolja a helyi vezetés veszélyhelyzeti bizottsága az áttérést a távoktatásra. A déli Odessza megyében szintén hasonló döntést hoztak, míg a nyugati országrészben lévő Vinnicja megyében már március 3-a óta távoktatatásban tanulnak az alsó tagozatosok.
Az egészségügyi tárca vasárnapi jelentése szerint eddig az országban 17 037 embert oltottak be koronavírus ellen, közülük szombaton 1279-et. Egyelőre valamennyien még csak az első oltást kapták meg a védettséghez szükséges kettőből. Ukrajnába még csak egyfajta oltóanyag érkezett: február 23-án az AstraZeneca licence alapján Indiában Covishield néven gyártott vakcina.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás