Kölcsönösen azzal gyanúsítják egymást az oroszbarát szeparatisták és az ukrán védelmi erők, hogy tüzet nyitott rájuk a másik fél. A beszámolók szerint mindkét oldalon gránátvetőket vetettek be, de mind Kijev, mind Moszkva tagadja, hogy tüzeltek volna. Kijev szerint az incidensek "provokációnak" tűnnek, miközben Oroszország csapatokat állomásoztat a határon.
A támadások beleillenek abba a korábbi forgatókönyvbe, amelyről az amerikai titkosszolgálatok adtak ki jelentést, hogy Oroszország egy hamis zászlós művelettel ukrán fegyvereseknek kiadva magát nyit tüzet orosz célpontokra, hogy indokot találjon a háborúra.
Moszkva tagadja a nyugati vádakat, miszerint szomszédja lerohanását tervezi, és a héten közölte, hogy a térségbe küldött több mint 100 ezer katonájának egy részét kivonja. A Nyugat vitatja, hogy jelentős visszavonás történt volna, és az Egyesült Államok szerint még mindig több ezer katona érkezik most is a zónába - írja a Reuters.
Sok a statiszta a színjátékban
Egy magas rangú ukrán kormányzati forrás szerint az oroszok által támogatott szakadár erőkkel való tűzszüneti vonalnál végrehajtott lövések meghaladják a fegyvernyugvásról szóló megállapodás megsértésének kritériumait. "Ez nem jellemző. Nagyon is provokációnak tűnik" - mondta a forrás a Reutersnek.
Moszkvában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Oroszország "komolyan aggódik" az eszkalációról szóló jelentések miatt. A Reuters fotósa az ukrajnai lázadók kezén lévő Luhanszki területen fekvő Kadiivka városában a kontaktvonal irányából tüzérségi tűz hangját hallotta, de nem tudta megállapítani hogy pontosan milyen fegyverrel, honnan és ki tüzelt.
A szakadárok azzal vádolták a kormányerőket, hogy az elmúlt 24 órában négyszer nyitottak tüzet a területükre. Kijev pedig azzal vádolta a szeparatistákat, hogy több helyre is lőttek lövedékeket, köztük olyanokat, amelyek egy óvodába csapódtak be, és olyanokat is, amelyek egy iskolát találtak el, ahol a tanulóknak a pincébe kellett menekülniük.
Ellentmondva Oroszország azon állításainak, miszerint visszavonul, Joe Biden amerikai elnök kormányának egyik magas rangú tisztviselője azt mondta, hogy az elmúlt napokban akár 7000 újabb orosz katona érkezett a határra.
Az orosz védelmi minisztérium videót tett közzé, amely állítólag kivonuló egységeket mutat. A Maxar Technologies, egy amerikai magáncég, amely nyomon követte a felvonulást, azt mondta, hogy a műholdfelvételek azt mutatják, hogy miközben Oroszország visszavont néhány katonai eszközt Ukrajna közeléből, más eszközök érkeztek a helyükre.
A piacok árazzák már az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktust
A tőzsdemutatók csütörtökön csökkentek miután az oroszok által támogatott szakadárok és az ukrán kormányerők egymást vádolták meg a tűzszünet megszegésével. A befektetők az államkötvényekben kerestek menedéket, az arany ára pedig új nyolchavi csúcsra emelkedett - közölte a Reuters.
A részvénypiacokon általánossá vált a negatív hangulat, bár nem voltak olyan nagy veszteségek, mint az elmúlt időszakban az ukrán-orosz konfliktus fellángolásainál. Délig Európában az Euro STOXX index 0,1 százalékkal, míg a brit FTSE 100 index 0,65 százalékkal esett. Az erős vállalati eredmények Európában segítettek kordában tartani a veszteségeket.
A Wall Street határidős jegyzései alacsonyabb nyitást jeleztek, míg Ázsiában az MSCI legszélesebb ázsiai-csendes-óceáni részvényindexe 0,15 százalékos emelkedést mutatott zárásig. Az MSCI világ részvényindexe, amely 50 ország részvényeit követi, enyhe mínuszban állt délben.
A befektetők államkötvényekbe menekítették a tőkéjüket: az amerikai 10 éves kincstárjegy hozama 6 bázispontot esett, és legutóbb 1 bázisponttal 2 százalékon állt, míg a 10 éves német államkötvény hozama, amely az euróövezetben a legmegbízhatóbb eszköz, 0,267 százalékos pluszban állt.
Az arany ára magasabbra tört, és nyolc hónapos csúcsra, 1892 dolláros unciánkénti szintre emelkedett, ez 1,2 százalékos drágulást jelent. Az árfolyamot csak részben a növekvő kereslet hajtotta, segítette a dollár gyengülése is.
A nyersolaj ára meredeken esett, de elmaradt a mélypontjától. Korábban több mint 2 százalékot zuhant a Brent és a WTI kurzusa, mivel optimizmusra adtak okot, hogy a tárgyalások megmentik Irán 2015-ös nukleáris megállapodását, és nagyobb kínálatot hoznak a szűkös piacra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak