Havi 3-4 milliárd dollárt emészt majd fel jövőre Ukrajna gazdasága a háborús körülmények között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai szerint – írja a Bloomberg.
Krisztalina Georgieva, az IMF igazgatója közölte, az újabb háborús fejlemények hatására ez az összeg akár még feljebb is kúszhat. Az államnak fenn kell tartania az alapvető társadalmi szolgáltatásokat, helyre kell állítania az infrastruktúrát és energiát kell importálnia, mindezekben pedig Georgieva szerint a nemzetközi közösségeknek is kötelességük segítséget nyújtaniuk az ukrán kormánynak.
Ukrajna idén eddig összesen 35 milliárd dollárt kapott a nemzetközi partnereitől támogatások és hitelek formájában. Az IMF múlt héten hagyott jóvá egy újabb, 1,3 milliárd dolláros sürgősségi finanszírozást az orosz megszállást elszenvedő országnak, ezzel együtt a valutaalap idén összesen 5 milliárd dollárt utalt Kijevnek.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter arra hívta fel az Ukrajnát anyagilag támogató országok figyelmét, hogy "mérték és kiszámíthatóság terén is előrelépésre lesz szükség". Az amerikai kongresszus a közelmúltban hagyott jóvá egy 4,5 milliárd dolláros támogatást Ukrajnának, megfejelve az eddig folyósított 8,5 milliárd dollárt.
Az Európai Unión belül jelenleg még folynak az egyeztetések azzal kapcsolatban, jövőre elkülönítsenek-e összesen 18 milliárd eurót Ukrajna számára. Az Európai Bizottság egyelőre dolgozik az új terv részletein, a Bloomberg információi szerint a javaslat jövő hétre készülhet el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított