Ismét közzétette felhívásait a kuvaiti egészségügyi minisztérium a magyar orvosok számára: most is komoly tapasztalattal rendelkező szakembereket keresnek a dél-surrai Shaikh Jaber Al Ahmed Al Sabah Kórházba. A Népszabadság pénteki számában két külön felhívást is közzétettek.
Hasonló hirdetések már júniusban is megjelentek, akkor három-kilenc éves szakmai tapasztalattal rendelkező ortopéd orvosoknak ajánlottak munkát. Most több pozícióba is keresnek orvosokat, például urológiai, idegsebészeti és plasztikai sebészeti területre, vélhetően nem csak Magyarországon - írta a portál.
A jelentkezéseket személyesen lehet benyújtani a budapesti nagykövetségen.
A kórház a minisztérium megbízásából épül, a tervek szerint a 13 emeletes, közel 700 ezer négyzetméteres épületben 1168 kórházi ágy kapna helyet, a parkolójában pedig 4700-nál is több autó férne el.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?