Szlovákiában a külföldi magánszemélyekkel szemben foganatosított, egy alkalommal már meghosszabbított, földvásárlási moratórium, több közép-kelet európai uniós tagországhoz hasonlóan 2014 februárjában jár le. Bár a közelgő időponttal összefüggésben Lubomír Jahnátek, a szlovák agrártárca vezetője már korábban kilátásba helyezte: "minden eszközt" hajlandó felhasználni ahhoz, hogy hazai kézben tartsa a termőföldet, konkrét lépés ezzel kapcsolatban eddig nem született.
A Sme szerdai számában azt írta: kiderült, milyenek a szlovák szaktárca ezzel kapcsolatos elképzelései. A liberális lap szerint a szlovák agrártárca "nem eredeti" ötletet kíván megvalósítani, egy olyan módszert követ, amelyet Orbán Viktor már megvalósított, s amelynek alapján arra lehet számítani, hogy Szlovákiában is szakképesítés, valós gazdálkodás vagy más hasonló feltételekhez kötik majd a földvásárlás engedélyezését.
A szlovák lap úgy véli: a szaktárca vezetője "a spekulatív földvásárlás elleni harc álcája mögé rejti" terveit, mert a külföldiek termőföldvásárlását lehetővé tevő, az unióval kötött megállapodást már nem lehet semmissé tenni.
Helyi megfigyelők szerint a külföldiek földvásárlását korlátozó törvénymódosítás a felvidéki gazdák részéről várhatóan pozitív fogadtatásra találna, ugyanakkor az csupán akkor érné el célját, ha széleskörű változtatásokat eszközölne és nem csupán a magánszemélyekre vonatkozna. Ez utóbbit az indokolja, hogy a szlovák szabályozás jogi személyek esetében nem számol megkötésekkel, így a korlátozások könnyen kijátszhatóak, ha egy külföldi magánszemély vállalkozást hoz létre Szlovákiában és annak segítségével vásárol földet.
A korlátozó jogszabálynak csak akkor lenne értelme, ha annak megkötései a jogi személyekre is vonatkoznának és hasonlóan szigorú feltételeket vezetne be, mint Magyarországon - mondta a téma kapcsán az MTI-nek Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) gazdasági ügyekért felelős alelnöke.
Becslések szerint jelenleg a Szlovákiában található termőföld mintegy 15 százaléka van külföldi kézben.
Az adat ugyanakkor nem ad pontos képet ugyanis aktuális statisztikai adatok szerint Szlovákiában a mezőgazdasági földterület mintegy 80 százaléka van jogi személyek tulajdonában, ezek esetében pedig nehezen kimutatható a külföldi tulajdonosok részaránya. A Felvidéken a szántóföld hektáronkénti piaci ára jelenleg 600 (mintegy 180 ezer forint) és 4 ezer euró (mintegy 1 millió kétszáz ezer forint) között mozog, az árak a dél-nyugat szlovákiai Csallóközben a legmagasabbak, itt ezerötszáz és négyezer euró közötti összegért vásárolható egy hektár szántóföld.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt