A prágai vendéglők általában trendi, világos, tiszta dizájnjukkal próbálják becsalogatni a vendégeket, az étel- és italkínálat egészséges, a dohányzás tilos, ám David Salomon vállalkozó más utat választott - derül ki a Radio Praha riportjából. Salomon Prága egyik nagy lakótelepén nyitott vendéglőt arra bazírozva, hogy sokan vevők lesznek az 1980-as évek iránti nosztalgiára.
A Severka néven működő vendéglátóipari egység voltaképpen a véletlen szülötte. A vállalkozónak fel kellett volna újítani a helyiséget, ám az nagyon sokba került volna, ezért úgy döntött: megpróbálja helyre állítani eredeti formájában. Salomon egyébként hétéves volt 1989-ben, a szocialista rendszer bukásakor, így a részleteket idősebb ismerősei beszámolói és tanulmányai alapján dolgozta ki.
Az olcsó asztalokhoz és székekhez, illetve függönyökhöz illik a csapolt sör, a korabeli receptek alapján készülő koktélválaszték, valamint sült kolbász és a sült krumpli. A hely különlegessége, hogy bárki, bárhol dohányozhat - ez is illik az 1980-as évek világához -, amit úgy tettel lehetővé, hogy megkerülték a vendéglőre vonatkozó dohányzási tilalmat: klubnak minősítették a helyet, ahol tagsági díj 10 korona (120 forint).
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt