A BBC-nek több jogi szakértő azt mondta szombaton, hogy a konzervatív párti kormányfő akár börtönben is találhatja magát, ha nem hajlandó eleget tenni a jogszabályból eredő kötelemnek.
A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által kezdeményezett indítványt szerda éjjel fogadta el 327-299 arányban az alsóház, komoly vereséget mérve a kezdeményezést hevesen ellenző Johnsonra.
Kapcsolódó
A brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza péntek este szintén elfogadta a törvényt, amely így II. Erzsébet királynő formális jóváhagyásával életbe lép.
A jogszabály lényege az, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Boris Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a jelenlegi helyzet alapján október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.
A kilépés további - immár harmadik - halasztásának jóváhagyásához az Európai Unió állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács egyhangú döntése szükséges.
Johnson az elmúlt napokban azonban többször is határozottan azt mondta, semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál a kilépés elhalasztását, és az Egyesült Királyság október 31-én mindenképpen kilép az EU-ból, akár lesz addig Brexit-megállapodás, akár nem.
A BBC szombati beszámolója szerint több parlamenti képviselő jogi szakértőkből álló csoport összeállítását kezdeményezte, arra az esetre, hogy ha Johnson valóban nem hajlandó figyelembe venni a rendezetlen kilépést tiltó törvényt, bírósági úton lehessen érvényt szerezni a jogszabálynak.
David Lidington, aki az előző miniszterelnök, Theresa May kormányában a kabinetiroda vezetője volt - és e minőségében May helyettesének számított -, a BBC rádiónak nyilatkozva szombaton kijelentette, hogy a kormányra nézve kötelező erejű a királynő által hatályba léptetett "minden parlamenti jogszabály minden szava".
Lidington szerint ez a brit alkotmányosság alappillére, és veszélyes precedenst teremtene, ha a kormány bármilyen törvény betartását megtagadná. Különösen fontos a brit kormány jogkövető magatartásának demonstrálása a mostani időszakban, amikor más országok a jogállamiság és a demokratikus kormányzás "alternatíváit vezetik elő".
Dominic Grieve, az előző konzervatív párti brit kormány volt jogi főtanácsadója a BBC-nek nyilatkozva szombaton úgy fogalmazott: az uralkodói jóváhagyás pillanatától fogva Boris Johnson számára is kötelező erejű lesz az új törvény. Ha a kormányfő nem tartja be jogszabályt, bíróság elé idézhető, és ha szükséges, a bíróság határozatban kötelezheti arra, hogy tegyen eleget a törvényi előírásoknak. Ha Johnson e bírósági határozatnak sem engedelmeskedik, akkor börtönben találhatja magát - tette hozzá a brit kormány volt jogi főtanácsosa.
Hasonló véleményének adott hangot a Sky News brit hírtelevízió szombati műsorában Lord Kenneth MacDonald, az angol-walesi ügyészi hivatal volt igazgatója. Véleménye szerint ha valaki szembeszáll egy olyan bírósági határozattal, amely elrendeli egy adott jogszabály betartását, az illető a bíróság megsértésének bűncselekménye címén vonható felelősségre, és szabadságvesztésre ítélhető - írta az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?