Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások az Egyesült Királyságban, akkor a Liberális Demokraták kapnák a legtöbb szavazatot - derült ki a YouGov közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Business Insider idézett. Olyan még nem volt a brit politikatörténetben, hogy ne az egyik vagy a másik történelmi párt, a toryk vagy a Munkáspárt nyerte volna a szavazást, ezért egy harmadik párt győzelme rendkívüli jelentőségű lenne.
Szociális Liberális Demokraták néven 1988-ban jött létre a jelenleg Liberális Demokraták néven politizáló párt a Munkáspártból kivált szociáldemokraták és a két évszázados gyökerekkel bíró Liberális Párt egyesülésével. Az ezt követő két évtizedben fokozatosan növelték támogatottságukat. A legnagyobb befolyásra 2010 és 2015 között tettek szert, amikor a konzervatívok koalíciós partnereként tevékenykedtek David Cameron miniszterelnök vezetése alatt.
Kapcsolódó
Egyértelmű álláspont
A párt alkotmányos reformot akar, ennek részeként el akarja érni egy arányos választási rendszer bevezetését, azaz a győztes mindent visz elvének feladását. Fellépnek az LMBT-jogokért és a civil szabadságjogokért. Európai parlamenti (EP)-képviselőik a liberális ALDE pártcsaládban politizálnak. A pártok közül egyedül a Liberális Demokraták állnak a brexittel kapcsolatos vita kezdete óta egyértelműen az EU-ban maradás pártján. Ennek köszönhetően a május végi EP-választáson 20,3 százalékos szavazati aránnyal a második helyen végeztek - a 2014-es szavazáshoz képest 13,4 százalékponttal javítottak.
A brit parlamenti választásra vonatkozó most megjelent YouGov-felmérés szerint ezen a szavazáson a választók 24 százaléka adná a voksát a Liberális Demokratákra, míg a néhány hónapja alakult Brexit Párt (az EP-választások győztese) 22 százalékkal lenne a második. A Konzervatív Párt és a Munkáspárt 19-19 százalékkal osztozhatna a harmadik helyen.
A győztes mindent visz
A Liberális Demokraták még soha nem végeztek az élen a parlamenti választás eredményét firtató közvélemény-kutatásban. Az Egyesült Királyság EU-ban maradását akarók 41 százaléka őket támogatja, a brexit ügyében langyos álláspontot elfoglaló Munkáspárt korábbi szavazóinak 27 százalékára számíthatnak. Eközben a párt arról számolt be, hogy rohamosan nő a tagsága: a legutóbbi sikeres helyi választási szereplésük után 11 ezren léptek be a pártba.
Ha a friss közvélemény-kutatás eredménye teljesülne egy valódi szavazáson, akkor patthelyzet alakulna ki a parlamentben (hung parliament), azaz egyik pártnak sem lenne elegendő többsége a kormányzáshoz. A győztes mindent visz elvének érvényesülése miatt a Munkáspárt negyedik helye ellenére 202 mandátumot szerezne, a Liberális Demokraták 119-et, a toryk 110-et. A brit parlament alsóházában 650 képviselő foglal helyet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

Ismét magánszemélyeknek oszt pénzt a kormány, nyugdíjasok és diákok is pályázhatnak

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok
