8 millió eurót, 2,7 milliárd forintot ad akadémiára Nagyváradnak a magyar kormány, miközben épp megszűnt felnőtt labdarúgás , hisz' felszámolták a város patinás klubját, az FC Bihort - írja a Magyar Hang nyomán a Magyar Narancs.
Az egykori NB1-es román labdarúgó, Sorin Cigan interjút adott, egykor sikeres nagyváradi csapat egyik alapembere volt, egyszeres román válogatott.
A sportoló a Gsp.ro román sportportálnak azzal dicsekszik, hogy a magyar kormánytól 8 millió eurót kap, hogy Nagyváradon egy labdarúgó akadémiát hozzon létre, a Kárpátok Maradonája, vagyis Gheorghe Hagi által létrehozott sikeres intézmény mintájára.
Cigan állítása szerint a tervezett akadémiát ő fogja vezetni, és Jenei Imre, a neves erdélyi magyar szakember lesz a tanácsadója. Román sajtóhírek szerint tavaly márciusban Orbán Viktor egyik főtanácsadója lett futballügyekben.
Sorin Cigan közlése szerint már meg is van egy tízhektáros telek Nagyvárad közelében, melyet megvásárolnak egy erdélyi magyar vállalkozótól. Tíz pályát építenek rá, és hétéves kortól toborozzák majd a gyerekeket, akikkel 10-15 fős csoportokban fognak foglalkozni.
Az egykori labdarúgó szerint a magyar állam évente két és négymillió euró közötti összeget szán majd az intézmény fenntartására, hasonlóan a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai akadémiákhoz.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél