A NATO parancsnoki struktúrájának modernizálását jelentő parancsnokságok létrehozása Észak-Amerika és Európa között fenntartható módon fogja biztosítani a csapatok és katonai eszközök utánpótlását és európai mozgathatóságát - idézi az MTI Stoltenberget.
A képességfejlesztés által javul a NATO és a szövetségesek kommunikációs képessége, gyors és hatékony reagálása egy esetleges szükséghelyzet esetén, hogy a megfelelő erők a megfelelő helyen, a megfelelő időben legyenek.
A NATO-nak a hidegháború végén 22 ezer alkalmazottja dolgozott 33 parancsnokságon. Jelenleg 7 parancsnokságon kevesebb, mint 7 ezer munkatárs végzi tevékenységét. Az európai biztonsági környezet azonban megváltozott, amire a NATO-nak reagálnia kell, ezért helyez nagyobb hangsúlyt a hajózás biztonságára, a logisztikára és a katonai mobilitásra, valamint a számítógépes kibervédelemre. (Putyin kitalált valamit, ebből még gond lehet.)
Hozzátette, Németország felajánlotta, hogy befogadja az európai parancsnoki központot. A felajánlás megfontolás tárgyát képezi, ugyanis az ország nem csak földrajzilag helyezkedik el Európa szívében, hanem nagy tapasztalattal rendelkezik a katonai logisztika területén. A másik parancsnoki központ létesítésére az Egyesült Államok tett ajánlott. Ez utóbbi segítséget nyújt majd a tengeri közlekedési kapcsolatok védelmében Észak-Amerika és Európa között.
Az új parancsokságok végleges helyéről és a működtetésükhöz szükséges létszámról júniusban születik döntés.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép