Az ügyvezető kormányfő saját pártja, a konzervatív Néppárt (PP) 137, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt 32 és a Kanári-szigeteki Koalíció 1 képviselőjének támogatásával összesen 170 igen szavazatot szerzett. Ahhoz, hogy ismét miniszterelnök lehessen, 176 képviselő, a parlament abszolút többségének támogatását kellett volna megkapnia.
Péntek este a parlament megismétli a voksolást, amelyen akkor már egyszerű többség, a szavazásban résztvevő képviselők többségének támogatása kell a győzelemhez.
A miniszterelnök-jelölt a parlamenti vitában azt kérte a második legnagyobb frakcióval rendelkező Spanyol Szocialista Munkáspárttól (PSOE), hogy a második szavazáskor tartózkodással segítse megválasztását, de a baloldali párt főtitkára ezt elutasította. Így arra lehet számítani, hogy Mariano Rajoy pénteken sem kapja meg a többség támogatását.
A törvényi előírásoknak megfelelően, ha két hónapon belül nem sikerül a parlamentnek miniszterelnököt választani, aki megalakítja az új kormányt, az uralkodó feloszlatja a törvényhozást és kiírja az új választásokat, ahogy az idén tavasszal egyszer már megtörtént Spanyolországban.
Júniusban azért rendeztek parlamenti választásokat, mert a spanyol politikai pártok a tavaly decemberi választások után fél évig képtelenek voltak kormányt alakítani.
Mariano Rajoy keddi programbeszédében jelezte: ha sem az első, sem a második voksoláson nem sikerül győzedelmeskednie, tovább próbálkozik, hogy megszerezze a hiányzó támogatást.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana